Nathaniel Clyne


Contributors to Wikimedia projects

Article Images

Nathaniel Clyne (Stockwell, 1991. április 5. –) angol válogatott labdarúgó, jelenleg a Crystal Palace játékosa.

Clyne 2008. október 18-án debütált, csapata hazai pályán a Barnsley FC csapatát fogadta, majd a bemutatkozása után két nappal aláírt egy hároméves szerződés hosszabbítást a londoniakkal. Neil Warnock, a Crystal Palace vezetőedzője kijelentette, hogy „Clyne előtt fényes jövő áll”. Karrierje első gólját egy 4–2-es Reading elleni mérkőzésen szerezte, 2009 december 8-án. 2010 februárjában, az akkor még a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderers FC érdeklődött iránta.[2]

A 2010–11-es szezonban Clyne volt a legfiatalabb játékos a másodosztályban, és a szurkolók őt választották az év játékosának.[3]

2012. július 19-én elfogatta a Southampton szerződési ajánlatát, és aláírt a csapathoz.[4][5] 2012. augusztus 19-én debütált egy 3–2-es vereség alkalmával, a Manchester City elleni mérkőzésen. Hat nappal később hazai pályán is bemutatkozott, 0–2-es vereséggel a Wigan Athletic ellen. Első gólját az Aston Villa elleni találkozón szerezte, szeptember 22-én.[6][7]

2015. július 1-én a magyar kapussal, Bogdán Ádámmal együtt jelentette a Liverpool FC, hogy megszerezte a játékjogát. A kivásárlási ára 12 500 000 £ volt.[8][9]

Debütálására augusztus 10-én került sor egy Stoke City elleni 1-0-s győzelem alkalmával. Clyne remek teljesítménnyel járult hozzá új csapata szerepléséhez, ahol kezdetektől első számú jobbhátvédként számoltak vele.[10][11]

2019 januárjában kölcsönbe került a szezon végéig.

2014. október 2-án nevezve lett 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében San Marino és Észtország válogatottja ellen, itt még csak csereként számítottak rá, azonban november 15-én már kezdőként léphetett pályára Szlovénia ellen.[12][13][14][15][15][15][16]

2016. Május 25-i állapot szerint.

2019. május 12-én lett frissítve.[17]

Klub Szezon Liga FA-kupa Angol Ligakupa Európai összesen
Bajnokság Pályára lépések Gólok Pályára lépések Gólok Pályára lépések Gólok Pályára lépések Gólok Pályára lépések Gólok
Crystal Palace 2008–2009 Championship 26 0 3 0 0 0 29 0
2009–2010 22 1 5 0 1 0 28 1
2010–2011 46 0 1 0 2 0 49 0
2011–2012 28 0 0 0 3 0 31 0
összesen 122 1 9 0 6 0 137 1
Southampton 2012–2013 Premier League 34 1 0 0 0 0 34 1
2013–2014 25 0 3 1 1 0 29 1
2014–2015 35 2 2 0 4 1 41 3
összesen 94 3 5 1 5 1 104 5
Liverpool 2015–2016 Premier League 33 1 1 0 4 1 14 0 52 2
2016–2017 37 0 0 0 4 0 41 0
2017–2018 3 0 0 0 0 0 2 0 5 0
2018–2019 4 0 1 0 0 0 5 0
összesen 77 1 1 0 9 1 16 0 103 2
Bournemouth (kölcsön) 2015–2016 Premier League 14 0 1 0 15 0
Karrier összesen 306 5 16 1 20 2 16 0 358 8

2016. november 15-én lett frissítve.

Válogatott Év Pályára lépések Gólok
Anglia 2014 2 0
2015 7 0
2016 5 0
Összesen 14 0
Liverpool
Egyéni
  1. Nathaniel Clyne (angol nyelven). premierleague.com
  2. "Clyne snubs Wolves move" (angol nyelven). skysports.com. (Hozzáférés: 2010. február 1.)
  3. CPFC Player of the Year - The History (angol nyelven). skysports.com. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  4. Crystal Palace's Nathaniel Clyne seals Southampton move (angol nyelven). bbc.com. (Hozzáférés: 2012. július 27.)
  5. Saints Secure Clyne Deal (angol nyelven). saintsfc.co.uk. [2012. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 19.)
  6. Manchester City began the defence of their Premier League title in similarly dramatic fashion to that in which they won it - this time with a thrilling victory over Southampton. (angol nyelven). bbc.com. (Hozzáférés: 2012. augusztus 19.)
  7. Nathaniel Clyne's goal allows Southampton to see off Arsenal (angol nyelven). global.espn.com. (Hozzáférés: 2014. szeptember 23.)
  8. Liverpool sign Nathaniel Clyne (angol nyelven). liverpoolfc.com. (Hozzáférés: 2015. július 1.)
  9. Nathaniel Clyne: Liverpool sign defender in £12.5m deal (angol nyelven). liverpoolfc.com. (Hozzáférés: 2015. július 1.)
  10. "Stoke 0–1 Liverpool" (angol nyelven). liverpoolfc.com. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.)
  11. Liverpool defender Nathaniel Clyne set to miss next three months after operation on back injury (angol nyelven). independent.co.uk. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  12. One in three players at Euro 2016 could play for another country (angol nyelven). telegraph.co.uk. (Hozzáférés: 2016. június 9.)
  13. England squad: Nathaniel Clyne and Jonjo Shelvey called up (angol nyelven). bbc.co.uk. (Hozzáférés: 2014. október 2.)
  14. Southampton's Nathaniel Clyne wants to make himself first choice right-back for England at Euro 2016 (angol nyelven). bbc.co.uk. (Hozzáférés: 2014. november 11.)
  15. a b c "England 3–1 Slovenia" (angol nyelven). bbc.com. (Hozzáférés: 2014. november 15.)
  16. "Euro 2016: Who will make England's starting XI in France?" (angol nyelven). bbc.com. (Hozzáférés: 2015. október 13.)
  17. N. CLYNE (angol nyelven). soccerway.com
  18. Spurs defender Kyle Walker wins PFA Young Player award (angol nyelven). bbc.com. (Hozzáférés: 2012. április 22.)
  • N. Clyne (angol nyelven). liverpoolfc.com. [2018. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 21.)
  • N. Clyne (angol nyelven). national-football-teams.com
  • N. Clyne (angol nyelven). worldfootball.net