Verebes József


Contributors to Wikimedia projects

Article Images

Verebes József (Budapest, 1941. március 23.Budapest, 2016. március 13.[3]) magyar labdarúgó, edző, mesteredző. Az 1980-as évek elejének győri aranycsapatának vezetőedzője volt. Edzőként bajnok volt az MTK-VM-mel, később a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lett.

Ferencváros egyik legszegényebb részén nőtt fel, ahol a többi hasonló társával a labdarúgás volt az egyetlen szórakozásuk. Együtt játszott Farkas Jánossal és Sipos Ferenccel, akik később híres válogatott labdarúgók lettek. 1952-ben Verebes is a Bp. Kinizsi (FTC) igazolt labdarúgója lett. 1961-ben három mérkőzésen az élvonalban is szerepelt.

1962-ben elhagyta a Ferencvárost és egy idényt az Oroszlányi Bányászban játszott. A következő évtől ismét a fővárosba igazolt. 1964-ig a BVSC labdarúgója volt, 1965-ös és 1966-os idényben a Ganz-Mávag, 1967 és 1970 között a Budafoki MTE csapatában szerepelt. Az aktív labdarúgást a Középítők csapatában fejezte be 1971-ben.

Visszavonulása után először a budapesti 43. sz. Állami Építőipari Vállalat sportszervezője lett. 1978-ban a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett (labdarúgó szakedző). 1977 és 1978 között az MLSZ játékvezető edzője volt. 1978-1979-ben a másodosztály Kecskeméti SC vezetőedzőjeként dolgozott. Egy rövid sülysápi edzői munka után a Videoton vezetőedzője lett.

1981-ben a Rába ETO szerződtette és az itt töltött öt esztendő pályafutásának legsikeresebb időszaka. Első két idényben bajnokok, majd kétszer másodikok, végül harmadikok lettek a bajnokságban. 1982-ben 19 év után lett újra vidéki győztes a labdarúgó bajnokságban és először neki sikerült azt egyszer megvédeni is. Ebben az esztendőben az év edzője lett, Győrben pedig Pro Urbe-díjjal jutalmazták tevékenykedését.

 
A magyar válogatott 1987. április 27-én, Verebes József szövetségi kapitány vezetésével megérkezik a hollandiai Amszterdam-Schiphol repülőtérre, az Európa-bajnokság selejtezőjére ...

1986-ban átcsábították az akkoriban általában a kiesés ellen küzdő MTK-VM-hez. Itt is sikerült véghez vinnie a győri bravúrt és első idényében, 29 év után újra bajnoki címet szerzett a kék-fehér csapattal. E két páratlan sikerből ered edzői beceneve: Mágus. 1987-től mesteredzői címet kapott. Eközben 1987 januárjától augusztusig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. 4 mérkőzésen: 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlege. Az 1988-1989-es idényben a kék-fehérekkel bronzérmesek lettek a bajnokságban. A következő idényben úgy lettek ezüstérmesek, hogy már az utolsó előtti fordulóban is megszerezhették volna a bajnoki címet, amit végül az utolsó fordulóban az Újpesti Dózsa szerzett meg jobb gólkülönbséggel (1 góllal volt jobb!).

1992-ben Kispestre szerződött, ahol 8 mérkőzésen (6 bajnokin) irányította a csapatot és idő előtt távozni kényszerült, majd a csapat Martti Kuusela vezetésével bajnok lett. 1993 szeptembere és 1994 júniusa között is szövetségi kapitány volt tíz mérkőzésen át. Egyetlenegy győzelem mellett, két döntetlen és 7 vereség volt a mérlege. Ugyanez időben ismét Győrben dolgozott az ETO-nál, szerényebb eredményekkel, mint korábban: ötödik lett a csapat a bajnokságban. 1996 tavaszán néhány mérkőzés erejéig a Vasas edzője volt. 1998-1999-ben ismét a Videoton vezetőedzője lett.

2001-ben UEFA 'A' diplomás edzői oklevelet szerzett, majd Magyarországon az elsők között teszi le a 'Pro'-fokozatot is. 2005-ben a megyei másodosztályban szereplő Diósd szakmai igazgatója lett. 2005-2006-ban televíziós szakkommentátor. 2007-ben Újbuda-Lágymányosi TC-nél szakmai vezetőként tevékenykedett, majd a klub Váccal történő egyesülése után a Vác-Újbuda LTC vezetőedzője lett.

2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

2009 áprilisában a Nagytétény-Erőmű SE BLSZ I. osztályú csapatához került szakmai tanácsadóként, majd vezetőedzőként.

2015. decemberében súlyos tüdőbajt diagnosztizáltak nála, aminek következtében kórosan lefogyott, gyakran alvászavar, légszomj kínozta.[4] 2016. március 13-án, otthonában hunyt el.

  • 2017. október 27-én a kőbányai Új köztemetőben síremléket avattak a tiszteletére.[5]
  • 2021 márciusában utcát neveztek el róla Győrben.[6]

Rába ETO

  • bajnok: 1981-1982, 1982-1983
  • 2.: 1983-1984, 1984-1985
  • 3.: 1985-1986

MTK-VM

  • bajnok: 1986-1987
  • 2.: 1989-1990
  • 3.: 1988-1989

Kispest-Honvéd

  • bajnok: 1992-1993 (8 mérkőzés)

Első időszak

  Magyarország
# Dátum Helyszín Hazai Eredmény Vendég Kiírás Gólok Esemény
1. 1987. február 8. Limassol, Círio Stadion Ciprus   0 – 1   Magyarország Eb-selejtező -
2. 1987. április 29. Rotterdam, Feijenoord Stadion Hollandia   2 – 0   Magyarország Eb-selejtező -
3. 1987. május 17. Budapest, Népstadion Magyarország   5 – 3   Lengyelország Eb-selejtező -
4. 1987. július 28. Lipcse, Zentralstadion NDK   0 – 0   Magyarország barátságos -
Összesen - mérkőzés - gól

Második időszak

  Magyarország
# Dátum Helyszín Hazai Eredmény Vendég Kiírás Gólok Esemény
5. 1993. szeptember 8. Budapest, Üllői úti Stadion Magyarország   1 – 3   Oroszország vb-selejtező -
6. 1993. október 27. Budapest, Üllői úti Stadion Magyarország   1 – 0   Luxemburg vb-selejtező -
7. 1994. március 9. Budapest, Népstadion Magyarország   1 – 2   Svájc barátságos -
8. 1994. március 23. Linz Ausztria   1 – 1   Magyarország barátságos -
9. 1994. április 6. Szombathely, Rohonci úti stadion Magyarország   0 – 1   Szlovénia barátságos -
10. 1994. április 20. Koppenhága Dánia   3 – 1   Magyarország barátságos -
11. 1994. május 4. Krakkó Lengyelország   3 – 2   Magyarország barátságos -
12. 1994. május 18. Győr, Rába ETO Stadion Magyarország   2 – 2   Horvátország barátságos -
13. 1994. június 1. Eindhoven, Philips Stadion Hollandia   7 – 1   Magyarország barátságos -
14. 1994. június 8. Brüsszel, Heysel Stadion Belgium   3 – 1   Magyarország barátságos -
Összesen - mérkőzés - gól
  • Koltay Gábor: Verebes, a mágus (Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok Igazgatósága, 1987) ISBN 963-01-8392-7
  • Verebes Krisztina: Az én mágusom, Verebes József; Kossuth, Bp., 2017
  1. 1950 és 1956 között a Ferencvárosnak Bp. Kinizsi volt a neve
  2. A csapat nevei: 2006–07 Újbuda–Lágymányosi TC, 2007–08 Vác–Újbuda LTC
  3. Gyász: nincs többé mágia, elhunyt Verebes József
  4. Szeitz Tibor: Nagyon beteg Verebes József, sokan aggódnak a Mágusért[halott link], Kisalföld.hu, 2016. március 11.
  5. Gyász: felavatták Verebes József síremlékét – képgaléria. Nemzeti Sport, 2017. október 27. (Hozzáférés: 2017. október 27.)
  6. Labdarúgás: utcát neveztek el Győrben Verebes Józsefről. www.nemzetisport.hu (2021. március 23.) (Hozzáférés: 2021. március 23.)
  • Meglátja mester, menni fog!, youtube.com
  • Mi az igazság? Verebes József 1988. áprilisi exkluzív interjúja Koltay Gábornak; utószó Hernádi Gyula; Szabad Tér, Bp., 1988
  • Hajrá, MTK? Hungária-körút. Rendhagyó tudósítás két félidőben egy rendhagyó MTK-mérkőzésről, a magyar fociról és sok másról...; tudósító Mihancsik Zsófia; Háttér, Bp., 1988 (Háttér könyvek)
  • Magyarázkodás helyett: diadal. Verebes első két győri éve, 1981–1983. Krónika, szemle, kommentár; szerk. Gődény Endre; szerzői, Bp., 2013
  • Az én Mágusom, Verebes József; Verebes Krisztina; Kossuth Kiadó Zrt., Bp., 2017